Történelmi áttekintés
A munkaközi szünet intézménye egy, az iparosodás során kiharcolt szociális vívmány a dolgozók egészségének és munkabíró képességének megőrzése céljából. A 19.században a hosszú, szünet nélküli műszakok gyakori balesetekhez és kimerültséghez vezettek, ezért az akkori szakszervezetek (munkásmozgalmak) az étkezéshez és pihenéshez szükséges időtartamok biztosítását követelték. A 20.század elejétől a munkajog globális szinten elismerte, hogy a folyamatos munkavégzés egészségkárosító, ezért kötelezővé tették a munkaidő megszakítását.
A magyar jog első ízben az 1951.évi Munka törvénykönyvéről szóló rendeletében említi - mai szemmel kissé patetikus hangvételűnek tetsző, fennkölt megfogalmazásban – miszerint:
„…a Magyar Népköztársaság a pihenéshez való jogot a munkaközi szünet, a napi pihenőidő, a heti pihenőnap, a munkaszüneti napok és a szabadság biztosítása útján szabályozza. Biztosítja, hogy a dolgozók egészségüket és munkaképességüket megőrizhessék, és szabadidejük alatt élvezhessék a szocialista kultúra alkotásait és szabad hazájuk természeti szépségeit”
majd a jogalkotó folytatja – semmiképp sem túlcifrázva - az időtartamára való utalással:
„általában fél óra”.
Hogy ez pontosan kinek, mikor és milyen körülmények között jár, az most már végleg a szocialista jogalkotás ködében marad.
Az idő előre haladtával a kisebb-nagyobb módosításokon átesett munkajogi kódex egyre kiemeltebb figyelmet szentelt eme nemes intézménynek, és bár a rendszerváltást követően kimondottan deklarálásra került, hogy a munkaközi szünet nem a munkaidő része, ennek és díjazásának eldöntését továbbra is a munkáltatókra, illetve a kollektív szerződésekre bízta a jogalkotó.
A munkajog (vissza)fejlődése:
A 2011-ben elfogadott, ma is hatályos 2012. évi I. törvény a Munka törvénykönyvéről kógens (eltérést nem engedő) szabályként rögzíti, hogy a nagyobb részben állami tulajdonú vállalatoknál még kollektív szerződésben szabályozva sem lehet a munkaközi szünet a munkaidő része, ezzel csapdába ejtve - többek között - az állami vasútvállalatoknál dolgozókat, ugyanis a mozdonyvezetők és jegyvizsgálók esetében gyakorlatilag értelmezhetetlen egy személyzet-fordulóban a munkaidő megszakítása, hiszen a vonatok menetrend alapján közlekednek, tehát szintén a menetrend határozza meg azt is, hogy mikor nem közlekednek. Ezeket az időket kinevezni munkaközi szünetnek a munkáltató (tulajdonos) részéről egyértelmű és kizárólagos munkaidő- és bérmegtakarítás, hiszen akkor is „szüneten” van az utazó munkavállaló, ha az nem nevesített szünet, ami mellé egyébként semmi más nem párosul (plusz pihenési, regenerálódási, étkezési, tisztálkodási lehetőség), csupán abszurd módon évente egy havi ledolgozott, de ki nem fizetett munkaidő.
A legnagyobb munkajogi ellentmondás:
A hatályos munkajogi kódex részben diszpozitív (a munkavállaló javára történő eltérést engedő) keretrendszerben határozza meg a munkaközi szünet kiadásának módját, tehát feltételezhetnék, hogy akár a ki nem jelölését is kollektív szerződésben rögzíthetnénk, de nem. Ugyanis a magyar jog dogmatikai szinten hátránynak tekintené a szünet eltörlését akkor is, ha valójában a munkavállalók javát szolgálná, mivel e tekintetben (a jogértelmezés szerint) csorbulna a dolgozók pihenéshez való joga. Ugyanakkor azt nem veszi figyelembe, hogy az egyén gazdasági érdekei sérülnek, mint ahogy azt is figyelmen kívül hagyja, hogy épp a munkaközi szünet okozta munkaidő veszteség miatt töltenek drasztikusan kevesebb időd otthon a munkavállalók a családjukkal. Az eddig leírtak egyértelműsége ellenére a helyzetet mégis különbözőképpen értékelik és eltérően is kezelik az egyes szervezetek, ráadásul mára megosztja a munkavállalókat is, melyre magyarázatul szolgálhat, hogy a 2012 után munkába lépők már ebben szocializálódtak. Az azóta eltelt 13 év alatt elfogadott, kvázi természetes jelenséggé nőtte ki magát a nem is annyira bujtatott маленькая работа [málenykájá rábótá], az ingyen munka.
Jogalkotói szándék vs. tulajdonosi érdek:
Kétségtelen, hogy a munkaközi szünet szabályozása a jogalkotó részéről eredetileg a munkavállalók érdekeit szolgálta, hiszen a folyamatos munka megterhelő és baleseti kockázatot is jelent. Nem kell tehát, hogy létjogosultságot keressünk neki, hiszen valóban emberi szükséglet és alapjog, azonban a jelenleg hatályos szabályok inkább a tulajdonosi érdeket hivatottak kielégíteni, mint sem a munkavállalók jólétét szolgálnák.
Így lett végül a munkaközi szünet egy munkavédelmi vívmányból a dolgozók büntetése………
Mi továbbra is elkötelezettek vagyunk abban, hogy ezt visszafordítsuk.