Az elmúlt időszakban számos egyeztetésen vettünk részt, részben saját, részben pedig munkáltatói kezdeményezésre. Az ezeken a fórumokon született döntésekről, ígéretekről, folyamatban levő ügyek állásáról röviden (nem fontossági sorrendben) az alábbi tájékoztatást adjuk:
A mozdonyvezető gyakornokok képzése a vezetési gyakorlat modulhoz érkezett, ami több megoldandó, megfontolandó feladatot is állít mindenki elé: a továbbra sem rendezett oktató mozdonyvezetői státusz felveti azt a kérdést, hogy kötelezhet-e egyáltalán a munkáltató bárkit arra, hogy gyakornokot képezzen, vagy a képzés utófinanszírozására (betanítási pótlék) tekintettel, akár megtagadható-e ez? Természetesen bárki mellé is vezényelnek tanulót, a mozdonyvezető mindig és minden körülmények között felelősséggel tartozik iránta! A mozdonyon tartózkodását megtagadni szigorúan tilos! Ugyanakkor a jármű vezetését átadni és járművezetésre képezni csak oktató mozdonyvezető jelenlétében szabad és mivel a jelenlegi munkáltatói álláspont szerint ehhez nem fog megbízási szerződés társulni, úgy gondoljuk, hogy sem a kiképzés, sem a vezetési gyakorlat leigazolása nem követelhető az oktatón. Természetesen azok a kollégák, akik nem szeretnének gyakornokot vállalni, jelezzék ezt előre a Vezetőmérnök Úrnál, hogy a felesleges huza-vona elkerülhető legyen! Legjobb, ha ez írásban történik, hogy legyen nyoma. Ezúton szeretnénk felhívni az oktatói tanúsítvánnyal NEM rendelkező kollégák figyelmét arra, hogy bár gyakornok vezényelhető melléjük, az utazási naplóba bejegyzésre nem jogosultak, amiből pedig az következik, hogy az így eltöltött vezetési idő nem képezi részét a kötelezően előírt vezetési óraszámnak. Fontos lenne, hogy mindenki megértse: a gyakornok-képzés minősége vasútbiztonsági kérdés, nem érdemes degradálni. Sajnálatosan a vezetőség kezdeti lelkesedése ennek kapcsán nagy mértékben lankadni látszik, de mi a magunk részéről ehhez nem akarunk és nem is fogunk asszisztálni.
A gyakornokok hiányos ruhaellátását jeleztük a munkáltató felé, aminek a pótlására ígéretet kaptunk és remélhetőleg a hiányosságok megszüntetése már folyamatban is van! Evvel, és a szociális helyiségek használatának koedukációjával kapcsolatban a hölgy gyakornokok érkezése „váratlanul” érhette a munkáltatót, ugyanis nincs koncepció a megoldásra, így javasoltuk ideiglenes, átmeneti megoldásnak, hogy legalább az ebből a szempontból kritikusnak számító helyiségek belülről zárhatóságával legyen biztosított a magánszféra. Ez a helyzet a közösség minden tagja részéről empátiát és az eddigieknél nagyobb alkalmazkodást és tapintatot követel, de nem gondolnánk, hogy problémák adódnának ebből (legalábbis bízunk benne).
Jeleztétek felénk, hogy a szombathelyi forgalmi irodából elvitelre került, illetve a celldömölki telephelyen egyáltalán nincs, a zalaegerszegin pedig csak részben van biztosítva tiszta ivóvíz. Mindhárom ügyben megtettük a szükséges intézkedést a munkavédelmi tisztségviselőkkel közösen, aminek köszönhetően Szombathelyre megrendelésre került, a másik két telephelyre pedig megrendelésre fog kerülni a szódaautomata annak érdekében, hogy mire beköszönt a szezon rendelkezésre álljon a védőital. Szintén a szezonhoz kapcsolódóan felhívtuk Igazgató Úr figyelmét, hogy a szélvédőtisztítás problematikája változatlanul terítéken van, a tavalyi évben arra csak rész-megoldás született, ezzel újra foglalkozni kell.
Ezen túlmenően a celldömölki mozdonyvezetői pihenőhelyiség kialakítása hamarosan elkészül, a zalaegerszegi helység leváltása nagyobbra pedig be van tervezve, idővel helyére kerülnek ezek a dolgok is. A budapesti laktanya esetében az a nem várt probléma adódott, hogy az április 1-től szükséges 2db szobát a hotel nem tudja biztosítani májustól, így ahelyett új lehetőség után kutat a munkáltató.
A vezető jegyvizsgálók alapbér besorolásának anomáliájára szintén az első félévben pont látszik kerülni, miután kértük a munkáltatót, majd a business partnert, végül a Humán Szervezetet, hogy adjanak választ arra, mi alapján történik a bérbesorolásuk. Választ ugyan nem tudtak adni, de legalább érdemben foglalkoztak a kérdéssel és ígérték, hogy rendezik ezt. A biztonság kedvéért ettől függetlenül egyeztetést kezdeményeztünk április második felére az Igazgató Úrral, nehogy „kihüljön” az ügy.
A személyszállítási Igazgató Úrral a napokban megvitattuk a szombathelyi és celldömölki telephelyen dolgozó jegyvizsgálók április 1-e utáni középtávú létszámhelyzetét, ugyanis a jogutódlással érintett munkavállalók telephelyi megoszlását a MÁV SZESZA az utolsó pillanatban módosította, így kényszerűségi okból néhány szombathelyi telephelyű kollégát avval kerestek meg, hogy vállalja a celldömölki állományba kerülést. Ez több kérdést is felvetett - természetesen a szakszervezetünket megpróbálták kihagyni a dologból - amit szerencsére békés úton sikerült rendezni: egyfelől tisztába tettük az átirányítás és a kiküldetés jogi fogalmát, másfelől felhívtuk a figyelmet az önkéntesség és a munkáltató egyoldalú nyilatkozata közti éles ellentétre. Egy dolog biztosan elmondható és kérjük ezt adjátok át a nem MOSZ tagságú kollégáknak: senkit nem kötelezhetnek egyoldalúan telephely változtatásra, ahhoz munkaszerződés módosítás szükséges. Bármilyen dokumentum aláírása előtt, keressetek fel minket!
A mai napon tájékoztattak minket a vezető jegyvizsgálók Teljesítménymenedzsment Rendszer (TMR) április 1-ei bevezetéséről, valamit annak összetételéről, az elvárt pontszámokról és a kifizetésről. Általánosságban elmondható ennél is, mint ami a többi szakszolgálatnál alkalmazott TMR esetében is: erőltetett, megosztó és biztosan nem a munkavállalói teljesítmény, vagy minőség növelésére alkalmas rendszer ez sem. Valószínűleg nem is lehet ilyet alkotni egy ilyen munkahelyen. Ugyanakkor nem elvesz juttatást, hanem ad, és ha mindenki a helyén és a megfelelő helyiértéken tudja kezelni, akkor inkább legyen, mint ne legyen. Ezen gondolat mentén és meghallgatva a munkáltató tájékoztatóját úgy gondoljuk, hogy hallottunk már ennél rosszabbat ötleteket is, összességében tehát nem lett rossz a rendszer, de azért 6 hónap elteltével összevetjük a tapasztalatokat, mert vannak kétségeink.
A mai Érdekegyeztető Tanácskozás keretein belül az alábbi megállapodások születtek, vagy lettek elutasítva:
- a készenléti jellegű és a zavartalan közlekedést biztosító munkakörök bővítése szükségessé vált, és elfogadásra is került;
- az osztott munkaidő szabályozása (egyébként javarészt MOSZ javaslatokra) megtörtént. A dolog szépséghibája, hogy mi ezt csak akkor írtuk volna alá, ha a laktanyás szolgálatok is pontosabb szabályrendszert követnek, de jelenleg nincs „vétó-jogunk” az ismert körülmények miatt;
- a munkáltató szerette volna a GYSEV Cargos diszpécsereket kivenni az MKSZ rendelkezésre állási juttatásra jogosult munkakörük közül, de ezt határozottan visszautasítottuk, amiben szerencsére a többi szakszervezet is támogatott;
- hivatalosan is módosításra került a Kollektív Szerződésben egy, a vasúti járművezetőkre vonatkozó kedvezőtlenebb munkaközi szünetet szabályozó pont;
- a munkaerőpiaci pótlék felülvizsgálata (jelentősebb módosulás nélkül) megtörtént;
A napokban ismét felhívtuk a Humán Szervezet figyelmét arra, hogy a nem rendkívüli munkaidőként elszámolt munkaközi szünet alatti munkavégzés kifizetése nem történt meg, illetve, hogy a rendkívüli munkavégzés elszámolása miatt kialakult jogvita perbeli rendezése változatlanul napirenden van részünkről.
És végül egy szolgálati közlemény:
A MOSZ iroda mostantól a soproni beíró épületében, a kertészet felőli oldalon található.
Mozdonyvezetők Szakszervezete
GYSEV Terület